Kepes András - „Isten lába alatt kucorogva”

Amióta ismerjük, különféle történeteket mesél filmen, könyvben, sőt, még a beszélgetős műsoraiban is. Kepes András a XX. század Magyarországáról szóló első regénye, a Tövispuszta három, különböző társadalmi rétegből származó család egymásba fonódó életének tükre. Egyszerre történelem, korrajz és családtörténet – ezoterikus szálakkal vegyítve.

Ezen a nyomon indultunk el, hogy a beszélgetés végére megismerjük a szerzőt, aki állítja: könyve legalább annyira róla is szól, mint a főhőseiről.

– A regénye elején azt írja: „A könyv egyik hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el.” Ez végig nyitott kérdés volt számomra, találgattam, több hőse bőrébe is beleképzeltem.

Ennek örülök. Az is célom volt, hogy mindenki kedvére kutathasson, gondolkodjon. Ahhoz, hogy érdekes legyen, kellenek a titkok egy könyvben. A többi olvasónak is hagyjuk meg az elmélkedés lehetőségét.

– Úgy véli, írni csak „Isten lába alatt kucorogva”, egyfajta kegyelmi állapotban érdemes. De talán még akkor is lehetetlen megírni mindazt, ami igazán fontos az életben. Majd a gondolatot megtoldja egy zen buddhista idézettel: „aki tudja, nem beszél, aki beszél, nem tudja”. Akkor miért volt fontos mégis beszélnie? Miért érezte, hogy tovább kell mesélnie a mozaikonként összegyűjtött történeteket?

Az igazán fontos dolgok, a nagy titkok és tanulságok mindig történetekbe vannak beleágyazva. Amikor kimondjuk a titkokat, azok elenyésznek, közhelyessé válnak, elveszíthetik igazságtartalmukat. Éppen ezért szerettem volna úgy elmesélni a történetemet, hogy annak igazsága is megmaradjon. Az olvasók gondolkodjanak el, „szűrjék át” magukon a leírtakat, így válik a regény az ő saját igazságukká.

– Későn kezdte az írást, korábban kevés bátorsága volt hozzá. Átmenetileg az újságírást választotta, ami alaposan elhúzódott. Mikor és mitől érezte úgy, hogy már alkalmas a regényírásra? Netán volt egy meghatározó katartikus pillanata?

A Tövispuszta már a nyolcadik könyvem, de az első szépirodalmi munkám – és ez szól a leginkább rólam. Mindegyik előző könyvemben egy kicsit kóstolgattam a műfajt. De ahhoz, hogy az ember regényt írjon, sokkal több nyugalomra és távolságtartásra van szüksége, mint ami korábban nekem megadatott. A televíziós műsorok készítése mellett nem tudtam regényt írni. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy már nem halogathatom tovább a kamaszkori álmom megvalósítását, azt mondtam magamnak: „ha most nem, akkor soha”. Vámos Miklós barátommal már tizenkilenc-húszéves korunkban arról beszélgettünk, hogy írók leszünk. Ő azóta írt vagy harminc könyvet, míg én most dedikálhattam neki az elsőt. De nem bánom. Történetekkel és anekdotákkal teli regény lett, más ekkora anyagból tíz könyvet ír.

– Maradt még a tarsolyában egy következőre való?

Jut is, marad is. Elég sokáig türtőztettem magam.

– Egyik szereplője, Sári táncdarabjának ezoterikus szerzője, Gurdjieff szerint „az emberek az életüket valamiféle éber álomban töltik, és csak a tudatosan megélt pillanataik és emlékképeik feldolgozásával, az önmagunkkal való folyamatos szembenézés gyakorlásával juthatunk el magasabb tudatszintre”. Kepes András jelenleg hol tart ezen az úton?

Folyton ezt csinálom. Miközben az ember belebújik különböző élethelyzetekbe, figurákba, saját magával is ismerkedik. Állandóan oszcillál a képzelet világa és a valóság között, egyszerre próbálja kívülről és belülről látni magát. Úgy vélem, kevesen tudják jól járni ezt a „kötéltáncot”. Az ezotéria segítséget adhat ahhoz, hogy az ember más dimenziókban is átélje a valóságot. Azonban úgy látom, az úgynevezett ezoterikusok többsége nem ismeri eléggé a szellemi irányzatokat, számukra ez csupán póz, nem az ezotéria értékrendje szerint élnek. Az ezotéria divattá, üzletté vált.

Forrás: www.hu.ezo.tv